Egy Lány vágy

sziasztok!
nagyon sajnálom, hogy ennyi időre eltűntem, csak egy hétig Németországban voltam, utána meg rengeteget kellett pótolnom és kifáradtam ezen a héten.
Bocsánat, hogy ennyit késtem vele és minél előbb megpróbálom hozni az új fejezet 2. részét is.
Köszönöm szépen azoknak akik kommenteltek az előző fejezethez. :)
Jó olvasást hozzá! ( Bár azt hiszem az a szokásom, hogy rövid lett a fejezet nem változott. :( )
Remélem kapok most is 1-2 komit! És köszönöm szépen a tanácsokat is ! :)
Kicsit lehet, hogy szétszórt lett ez a kis  bevezetés és a feji is , holnap újra átnézem csak nem volt már rá erőm ma!
Pepe

3.fejezet/1. rész.:

Nagy mosollyal az arcomon ébredtem. Nem tudom, mi tehette ezt, de szinte lerepültem az ágyról a boldogságtól. Első utam a fürdőbe vezetett, ahol az ajtóban összefutottam szeretett bátyámmal.

-         Jó reggelt! – köszönt nyúzottan.

-         Neked is! – vigyorogtam rá.

-         Mi ez a nagy mosoly?- nézett rám egy picit furcsán.

-         Egyszerűen csak jó kedvem van. – és a mosolyom még mindig beterítette az egész képemet.

-         Aha, biztos! – vetett rám még egy gyors kételkedő pillantást, aztán tovább ment.

Az öltözködést nem vittem túlzásba. Gyorsan magamra kaptam egy fehér pólót, egy barna nadrággal és egy hozzá hasonló színű mellényt. Hogy az összhatás jobb legyen még megtoldottam egy pár barna kiegészítővel. „ Cipőként” csak egy ezüstös beütésű sarut kaptam ki a gardróbom aljából.

 

A lépcsőn nagy sebességgel rohantam lefele. A kulcsaimat, a pénztárcámat és az irataimat bedobtam a megszokott fekete táskámba és a garázs felé igyekeztem. Beszálltam az én álom autómba:

   ( BMW X6)

 A távirányítású garázsajtó azon nyomtam ki is nyílt és kilőttem a kórház felé. Mivel már késésben voltam, így csak elvitelre kértem egy Xl-es tejeskávét. Még épp időben 8 óra előtt értem be a parkolóba. Mire az autóriasztó kettőt pittyent, már a kórház épületén belül voltam. Az épület teljesen kihalt volt. Nem csodálom vasárnap reggel, mindenki otthon tartózkodik. A lépcsőn felfelé tartva egy hang utánam szólt.

- Hé, Stew! Hoztál nekem is kávét? – kérdezte az én drága kolléganőm Amy.

- Nem, de kaphatsz belőle! – mosolyogtam rá.

- Azt el is várom! – mondta miközben megölelt. – Ez az automatás kávé szörnyű.

- Ha szóltál volna, hozok neked is.

- Feleslegesen hoztad volna! De köszönöm, pakolj le és együnk valamit a büfében, úgy sincs még semmi így reggel. 

-  Fél pillanat és lent vagyok! Kérj nekem légy szíves egy zöldséges-sonkás szendvicset!

- Meglesz! – és elváltunk.

Az irodámba érve egy gyors lepakolás után a sarumat átcseréltem a kényelmes papucsomra, felvettem a köpenyemet és rohantam le Amy-hez. Amy is félig-meddig a gyerekosztályon dolgozott, hiszen nőgyógyász lett belőle. Itt ismerkedtünk meg, bár egy-két évvel fiatalabb nálam, mégis nagyon jól megértettük egymást.

A folyósok teljesen kihaltak voltak, csak egy-két beszélgetésfoszlány és gyermeki kacaj hallatszott ki egyes szobákból. Minden nap eltűnődök azon, hogy milyen nehéz olyan gyereknek lenni, akik a fél életűket kórházban töltik. Az egyik legújabb betegem egy 16 éves lány, aki vérzékenységben szenved. Nagyon súlyos állapotban hozták be és csodálkoztam rajta, hogy eddig nem jelentkezett nála a betegsége. Egy nagyon pozitív és életvidám lány, akiből csak úgy árad a szeretet.

A büfében már lent ült a kávémmal és a szendvicsemmel Amy és nagy mosolyra húzódtak ajkai. Vajon mi történhetett vele? Sajnos nem volt időm rajta elgondolkodni, mert egy mentő villámsebességgel érkezett neg a kórház bejáratához. Mivel mi voltunk a legközelebb ezért rögtön kirohantunk. A mentősök azonnal felvázolták az estet. Két kocsi karambolozott. Az egyikben egy részeg sofőr ült benne a másikban pedig egy férfi és egy kislány. A lány teljesen éppen megúszta. A férfi súlyosabb sérült. Pár bordája eltört és belső vérzése volt. Amy vállalta, hogy ellátja a férfit én meg a kislány felé vettem az irányt. Amikor a kislányt megláttam majdnem szívrohamot kaptam. A kislány Hanna volt és a sírás szélén állt. Amint meglátott, rögtön felém szaladt. Kis fejét belefúrta a nyakamhoz és utat engedett könnyeinek. Mikor megnyugodott csak egy kérdést tett fel:

- Mi történt a nagypapival?

Egy Lány vágya

Sziasztok!
Megérkezett a 2. fejezet rövid vége. Sajnálom de többre nem volt időm. A héten még megpróbálok hozni egy frisst! :)
Nagy örömmel tölt el a 10 rendszeres olvasóm és az a 3 komi amit kaptam. Köszönöm szépen Reni-nek, Nóci-nak és Beky-nek. :)
Remélem azért nem lett annyira gáz. :S
Jó olvasást hozzá!
Puszi Pepe

2. fejezet/2.

(A harmadik meg nem volt más, mint Robert, akivel ma reggel összefutottunk a kávézóban.)

Közelebb mentünk az asztalhoz, ekkor már Nikki is észrevett bennünket. Elszakadt az ágyasa szájától ás bemutatta az ismeretleneket.

-         Lányok! Ő itt Kellan. Ő Jackson. És ő Robert. - mutatott rájuk. Fiúk! Ő Ashley és Kristen.

-         Megtiszteltetés hölgyeim! – mosolygott ránk Jack.

-         Engem be sem mutatsz Reed ezeknek a csinos babáknak? – jött egy furcsa hang a hátunk mögül.

-         Dehogynem! Stew, Ash! Ő itt Tom, a banda nagy nőcsábásza, Tomy ők a barátnőim Kristen és Ashley!

-         Stew? Úgy, mint Stewart? – kérdezte.

-         Igen!?

-         Mintha nem lennél benne biztos. – mondta Robert, mire a fiúk nekiálltak röhögni. Kinyújtottam rá a nyelvem. Nem hiszem el, hogy ezt én csináltam. Többet ma már nem kéne innom.

-         Cameron a bátyád? – kérdezősködött Tom tovább. Bólintottam. – A húgommal jár.

-         Van a bátyádnak barátnője? – kérdezte egyszerre Ash és Nik.

-         Ne nézzetek rám! – emeltem fel a kezem védekezésként. – Én sem tudtam róla.

-         Na jó! – pattant fel Green kisasszony. – Irány táncolni!

Mindenki egyszerre indult el. Kellan Nikkivel, Jackson Ashleyvel, Tom meg elindult magának egy újabb trófeát szerezni. Robert viszont felém nyújtotta a kezét. Nem tudom mi tette velem az elfogyasztott alkohol mennyiség vagy csak az, hogy arra várok 10 hosszú éve, hogy újra karjaiban legyek, de elfogadtam a felkérését. Mellette mindig is biztonságban éreztem magam. A táncparketten csak úgy hemzsegtek a párok. „Szerencsémre” egy lassú szám vette kezdetét. Rob kezeit a derekamra tette és közelebb húzott magához, karjaimat a nyaka köré fontam, szemei örvényként szippantottak be. Ajkai közeledtek felém, nem is tudom mennyire vártam már erre, de elhajoltam előle.

-         Robert! Ne! – toltam el. – Azt hiszem, ezt nem kellene!

-         Kristen! – szólalt meg lágy hangján. – Én azt hittem te is akarod!

-         Nem erről van szó! Csak ez nekem túl hirtelen! – és kiviharoztam a bárból.

Nem jutottam messzire, Robert elkapta a karomat és gyengéden megfordított.

-         Legalább hadd kísérjelek haza! – szemei szinte könyörögtek. Haboztam. – Kérlek! Még egy visszautasítást nem viselek el. – elmosolyodtam.

-         Rendben!

Lassan indultunk el a lakásom felé. Hűvös volt az idő és megborzongtam. Rob észlelte és a vállamra terítette kabátját és átölelt. Hálásan rámosolyogtam. Karjaiban úgy éreztem magam, mint aki hazaért. Most a csend körülöttünk nem volt kínos, mint délelőtt annál inkább nyugodt volt, amit mindketten élveztünk.  

Egy lány vágya

Sziasztok!

Meghoztam a 2. fejezet 1. részét :)

Sajnos most csak ennyit tudtam hozni, mert nem igazán gyógyulok a betegségemből, de igyekszem még a hétvégén ( legkésőbb hétfőn) hozni a 2. részét. :)

Köszönöm szépen az előző fejezethez írt kommenteket : Reni-nek, Beky-nek, Nóci-nak és Dorothy-nak!

Köszönöm szépen a tanácsokat! ( reméelm be tudtam tartani :))

És remélem kapok azért egy két komit ehhez is ! :)

Jó olvasást hozzá:)

Pepe

2. fejezet/1:

-         ­Apa! Kik ezek a nénik? – szólalt meg a rég nem látott Pattinson karjában egy édes kislány.

-         Ők …- Rob azt hiszem nem találta ránk a szavakat.

-         Nagyon régi ismerősei vagyunk! – válaszoltam mosolyogva a kislányra. – Én Kristen vagyok! És neked mi a neved prücsök?  – kérdeztem tőle kedvesen.

Robert zavarában meg mindig nem tudott megszólalni, de amilyen cserfesnek bizonyult a kislány, nem volt gond.

-         Hannah Pattinson vagyok! És 5 éves!

-          Ő itt a barátnőm Ashley. – mutattam rá a mellettem lévő szinte szoborként kinéző barátnőmre.

-         Kicsim! – fordult a lányához Robert, aki végre megtalálta a hangját.– Miért nem esztek meg egy sütit Ash-el? Addig mi beszélgetnénk Kristen-el, persze ha nektek is megfelel.

A barátnőm még mindig megkövülve állt mellettem. Könyökömmel oldalba löktem és rögtön kapcsolt.

- Mi? Ja igen! Gyere Kincsem eszünk egy finom palacsintát!

- Jujj, de jó! Imádom a palacsintát! – lelkesült be Hannah.

- Ki nem szereti a palacsintát? Én nem ismerek olyan embert! – és ezzel eltűntek a láthatárról.

Magamra maradtam. Teljesen. Nem tudtam sehová sem menekülni. Sem erőm, sem pedig kedvem nem volt e férfival beszélgetni.

-         Szóval Krissy meghívhatlak egy kávéra? – kérdezte azzal az ellenállhatatlan mosolyával.

Nem Stewart nem gyengülhetsz el! – figyelmeztettem magam.

-         Kristen! – javítottam ki. Legbelül már ordítottam volna vele és fejére olvastam volna mind azt, ami már 10 éve érlelődik bennem. De nem tehettem. Nem rendezhetek jelenetet egy kávézó közepén, az nem lenne rám jellemző. – Köszönöm! Azt hiszem, jól esne egy!

Előre engedett és leültünk ahhoz az asztalhoz, amelynél Ash-el ültünk. Kínos csend telepedett ránk, csak a pincér zavarta meg.

-         Sikerült választani? – érdeklődőt.

-         Én egy cafe latte-t kérek! – választottam.

-         Én pedig egy Dopio-t kérek! – döntött Robert.

És ezzel eltűnt a pincér.

-         És mivel foglalkozol Kristen? – törte meg a kínos csendet.

-         Orvos lettem. - feleltem passzívan.

-         Akkor teljesültek az álmaid?!- ezt inkább kijelentésnek szánhatta, mint kérdésnek.

-         Azt hiszem igen! És te?

-         Egy multi cégnél vagyok vezető beosztásban. Nem az, amire vágytam gyerekként, de azt hiszem jó döntést hoztam.

-         Az a lényeg. – tényleg passzív vagyok vele szemben, de nem fogom körbeugrálni, csak mert ő volt az első szerelmem. – És a lányod?

-         Ő a szemem fénye. Ő az egyik legjobb dolog az életemben, ami történt velem. – a szeme furcsán csillogott és pillantását az enyémbe fúrta.

-         És ki a szerencsés édesanya? – érdeklődtem.

-         Ő sajnos nem tartja magát szerencsésnek. – komorodott el. – Valahol Franciaországban modellkedik, legalább is 2 hete még ott volt. – hitetlenkedve bámultam rá, arcom láttán azonnal kapcsolt. – Nem igazán volt az az anya típus. Úgy gondolta elrontottam az életét és elköltözött.

-         Ne haragudj, nem tudtam! – szabadkoztam.

-         Ugyan! – legyintett. – Nem illetünk össze, de annak ellenére még is egy gyönyörű tündért hoztunk össze.

Kávénk közben elfogyott és megjelent Robert lánya.

-         Apuci! Képzeld Ashley néni vett nekem nutellás palacsintát. Nagyon finom volt, ugye eljövünk még máskor is! – nézett az apjára boci szemekkel. Anyám meg kell zabálni.

-         Persze! De most menjünk a nagyi már vár minket. Örültem a találkozásnak! Remélem lesz még időnk összefutni. Hölgyeim! – majd elindult a kassza felé és visszafele jövet megölelt mindkettőnket és elmentek Hannah-val együtt.

A mini tündér még visszaintegetett az ajtóból és egy meleg mosollyal mi is intettünk neki. A drága barátom megvárta, amíg kiléptek az ajtón és rögtön megszólalt.

- Ez érdekes volt! Nem gondoltam volna, hogy pont vele fogunk találkozni. És hogy van egy lánya. Erre tényleg nem számítottam.

- Nekem mondom. Erre este iszunk! – jelentettem ki.

- Ez a beszéd, édesem! – kiléptünk a kávézó ajtaján és külön váltunk, de nem sokáig.

A napom gyorsan elment. A délelőttömből szinte semmi nem maradt mire hazaértem. Ebédre készítettem magamnak egy könnyű csirkemell salátát. Délután javarészt a kórházi papírmunkát igyekeztem elkészíteni. Este 6 óra után csörgött a kapu telefon. Automatikusan megnyomtam, mert tudtam, hogy csak az a kivégzőtiszt lehet, aki a mai este folyamán olyan ruhát fog rám adni, amiben akár kiállhatnék az utcasarokra is. Nem csalódtam. Az én barátnőm ott állt a lakásom ajtaja előtt egy hatalmas sminkbőrönddel. 

- Jajj ne! – nyögtem fel kétségbe esetten.

- Na ne! Nem tudnál csak picit örülni nekem?

-  Örülök neked, de csak akkor, ha ez az izé nincs nálad!

- De e nélkül, nem fogsz ma aratni anyukám!

- Nah álljunk neki!

- Irány a fürdő és moss hajat is! Én addig előkészítem a ruhádat! – mosolygott rám angyalian. Ajjaj, ez rosszat sejtet.

Gyorsan végeztem a fürdőben, de inkább maradtam volna bent.

-         Felejtsd el, én ezt nem veszem fel!- rivalltam rá.

-         Ó, dehogynem szívem! Tudod jól, hogy velem felesleges velem vitáznod!

-         Tudom. – pufogtam és nem akarom elhinni, hogy megint ilyen ruha lesz rajtam.

Annak ellenére, hogy nem akartam felvenni a kiválasztott ruhát, dögösen mutattam benne, Főleg úgy hogy Ashley a hajamat lágyan hullámosra alkotta, és a sminket vmi vadítóan sikerült.

-         Nem meg mondtam?

-         De igen most örülsz? – néztem rá szúrósan.

-         Nem is tudod mennyire! – hogy nem reped szét az arca ekkora mosolytól.

-         Köszönöm! – öleltem át.

-         Ugyan már ez természetes!

A taxink megérkezett a ház elé és boldogan pattantunk be. A bár felé az út egész jó hangulatban telt. A sofőr eléggé megnézett minket, nem csoda elég feltűnően viselkedtünk. Kifizettük az autót és a bejárat felé vettük az irányt. Az ajtó előtt hatalmas sor állt, de törzsvendégek révén, csak odamentünk Taylorhoz – az egyik ajtónállóhoz – és máris nyitotta nekünk az ajtót.

- Miss Stewart, Miss Green csodásan néznek ki ma! – bókolt nekünk.

- Ó Taylor, köszönjük! – válaszolt Ash.

Bent a bárban már javában folyt az élet. Nikki már messziről kiszúrt minket és kapálózva integetni kezdett.

-         Csajok! – esett le Nik álla. – Ma tuti bepasiztok a nyakamat rá!

-         Reményeink szerint nem egyedül megyünk haza! – mosolyodott el Ashley.

Gyors ölelés után a pulthoz indultunk az első körért. Az első körből lett még 2 és a 3. tequila után már feloldódtam.   Az asztalunkhoz visszatérve 3 ismeretlen férfi ült ott. Vagyis az egyik férfi nem is igazán volt ismeretlen.

-         Ash! Te is látod, amit én látok? – kérdeztem tőle.

-         Nem, mit kéne látnom? – majd rámutattam a férfira. – Jah igen! Ó basszus.

Az asztalhoz, ahogy ketten közeledtünk, megláttuk Nikkit ahogyan egy srác torkán dugja le a nyelvét – nem volt szívmelengető látvány – gondolom, ő lehet Kellan, és ott volt még egy ismeretlen srác is. A harmadik meg nem volt más, mint Robert, akivel ma reggel összefutottunk a kávézóban.

Cafe Latte - 1/3 eszpresszó, 2/3 gőzölt tej, kb. 1 cm vastag tejhabbal a tetején 

Doppio - dupla eszpresszó egy csészében, akinek egy kevés hogy beinduljon a nap

Ash ruhája:


Kris ruhája: