Egy Lány vágya

Sziasztok!
Megérkezett a 2. fejezet rövid vége. Sajnálom de többre nem volt időm. A héten még megpróbálok hozni egy frisst! :)
Nagy örömmel tölt el a 10 rendszeres olvasóm és az a 3 komi amit kaptam. Köszönöm szépen Reni-nek, Nóci-nak és Beky-nek. :)
Remélem azért nem lett annyira gáz. :S
Jó olvasást hozzá!
Puszi Pepe

2. fejezet/2.

(A harmadik meg nem volt más, mint Robert, akivel ma reggel összefutottunk a kávézóban.)

Közelebb mentünk az asztalhoz, ekkor már Nikki is észrevett bennünket. Elszakadt az ágyasa szájától ás bemutatta az ismeretleneket.

-         Lányok! Ő itt Kellan. Ő Jackson. És ő Robert. - mutatott rájuk. Fiúk! Ő Ashley és Kristen.

-         Megtiszteltetés hölgyeim! – mosolygott ránk Jack.

-         Engem be sem mutatsz Reed ezeknek a csinos babáknak? – jött egy furcsa hang a hátunk mögül.

-         Dehogynem! Stew, Ash! Ő itt Tom, a banda nagy nőcsábásza, Tomy ők a barátnőim Kristen és Ashley!

-         Stew? Úgy, mint Stewart? – kérdezte.

-         Igen!?

-         Mintha nem lennél benne biztos. – mondta Robert, mire a fiúk nekiálltak röhögni. Kinyújtottam rá a nyelvem. Nem hiszem el, hogy ezt én csináltam. Többet ma már nem kéne innom.

-         Cameron a bátyád? – kérdezősködött Tom tovább. Bólintottam. – A húgommal jár.

-         Van a bátyádnak barátnője? – kérdezte egyszerre Ash és Nik.

-         Ne nézzetek rám! – emeltem fel a kezem védekezésként. – Én sem tudtam róla.

-         Na jó! – pattant fel Green kisasszony. – Irány táncolni!

Mindenki egyszerre indult el. Kellan Nikkivel, Jackson Ashleyvel, Tom meg elindult magának egy újabb trófeát szerezni. Robert viszont felém nyújtotta a kezét. Nem tudom mi tette velem az elfogyasztott alkohol mennyiség vagy csak az, hogy arra várok 10 hosszú éve, hogy újra karjaiban legyek, de elfogadtam a felkérését. Mellette mindig is biztonságban éreztem magam. A táncparketten csak úgy hemzsegtek a párok. „Szerencsémre” egy lassú szám vette kezdetét. Rob kezeit a derekamra tette és közelebb húzott magához, karjaimat a nyaka köré fontam, szemei örvényként szippantottak be. Ajkai közeledtek felém, nem is tudom mennyire vártam már erre, de elhajoltam előle.

-         Robert! Ne! – toltam el. – Azt hiszem, ezt nem kellene!

-         Kristen! – szólalt meg lágy hangján. – Én azt hittem te is akarod!

-         Nem erről van szó! Csak ez nekem túl hirtelen! – és kiviharoztam a bárból.

Nem jutottam messzire, Robert elkapta a karomat és gyengéden megfordított.

-         Legalább hadd kísérjelek haza! – szemei szinte könyörögtek. Haboztam. – Kérlek! Még egy visszautasítást nem viselek el. – elmosolyodtam.

-         Rendben!

Lassan indultunk el a lakásom felé. Hűvös volt az idő és megborzongtam. Rob észlelte és a vállamra terítette kabátját és átölelt. Hálásan rámosolyogtam. Karjaiban úgy éreztem magam, mint aki hazaért. Most a csend körülöttünk nem volt kínos, mint délelőtt annál inkább nyugodt volt, amit mindketten élveztünk.