Egy Lány vágy

sziasztok!
nagyon sajnálom, hogy ennyi időre eltűntem, csak egy hétig Németországban voltam, utána meg rengeteget kellett pótolnom és kifáradtam ezen a héten.
Bocsánat, hogy ennyit késtem vele és minél előbb megpróbálom hozni az új fejezet 2. részét is.
Köszönöm szépen azoknak akik kommenteltek az előző fejezethez. :)
Jó olvasást hozzá! ( Bár azt hiszem az a szokásom, hogy rövid lett a fejezet nem változott. :( )
Remélem kapok most is 1-2 komit! És köszönöm szépen a tanácsokat is ! :)
Kicsit lehet, hogy szétszórt lett ez a kis  bevezetés és a feji is , holnap újra átnézem csak nem volt már rá erőm ma!
Pepe

3.fejezet/1. rész.:

Nagy mosollyal az arcomon ébredtem. Nem tudom, mi tehette ezt, de szinte lerepültem az ágyról a boldogságtól. Első utam a fürdőbe vezetett, ahol az ajtóban összefutottam szeretett bátyámmal.

-         Jó reggelt! – köszönt nyúzottan.

-         Neked is! – vigyorogtam rá.

-         Mi ez a nagy mosoly?- nézett rám egy picit furcsán.

-         Egyszerűen csak jó kedvem van. – és a mosolyom még mindig beterítette az egész képemet.

-         Aha, biztos! – vetett rám még egy gyors kételkedő pillantást, aztán tovább ment.

Az öltözködést nem vittem túlzásba. Gyorsan magamra kaptam egy fehér pólót, egy barna nadrággal és egy hozzá hasonló színű mellényt. Hogy az összhatás jobb legyen még megtoldottam egy pár barna kiegészítővel. „ Cipőként” csak egy ezüstös beütésű sarut kaptam ki a gardróbom aljából.

 

A lépcsőn nagy sebességgel rohantam lefele. A kulcsaimat, a pénztárcámat és az irataimat bedobtam a megszokott fekete táskámba és a garázs felé igyekeztem. Beszálltam az én álom autómba:

   ( BMW X6)

 A távirányítású garázsajtó azon nyomtam ki is nyílt és kilőttem a kórház felé. Mivel már késésben voltam, így csak elvitelre kértem egy Xl-es tejeskávét. Még épp időben 8 óra előtt értem be a parkolóba. Mire az autóriasztó kettőt pittyent, már a kórház épületén belül voltam. Az épület teljesen kihalt volt. Nem csodálom vasárnap reggel, mindenki otthon tartózkodik. A lépcsőn felfelé tartva egy hang utánam szólt.

- Hé, Stew! Hoztál nekem is kávét? – kérdezte az én drága kolléganőm Amy.

- Nem, de kaphatsz belőle! – mosolyogtam rá.

- Azt el is várom! – mondta miközben megölelt. – Ez az automatás kávé szörnyű.

- Ha szóltál volna, hozok neked is.

- Feleslegesen hoztad volna! De köszönöm, pakolj le és együnk valamit a büfében, úgy sincs még semmi így reggel. 

-  Fél pillanat és lent vagyok! Kérj nekem légy szíves egy zöldséges-sonkás szendvicset!

- Meglesz! – és elváltunk.

Az irodámba érve egy gyors lepakolás után a sarumat átcseréltem a kényelmes papucsomra, felvettem a köpenyemet és rohantam le Amy-hez. Amy is félig-meddig a gyerekosztályon dolgozott, hiszen nőgyógyász lett belőle. Itt ismerkedtünk meg, bár egy-két évvel fiatalabb nálam, mégis nagyon jól megértettük egymást.

A folyósok teljesen kihaltak voltak, csak egy-két beszélgetésfoszlány és gyermeki kacaj hallatszott ki egyes szobákból. Minden nap eltűnődök azon, hogy milyen nehéz olyan gyereknek lenni, akik a fél életűket kórházban töltik. Az egyik legújabb betegem egy 16 éves lány, aki vérzékenységben szenved. Nagyon súlyos állapotban hozták be és csodálkoztam rajta, hogy eddig nem jelentkezett nála a betegsége. Egy nagyon pozitív és életvidám lány, akiből csak úgy árad a szeretet.

A büfében már lent ült a kávémmal és a szendvicsemmel Amy és nagy mosolyra húzódtak ajkai. Vajon mi történhetett vele? Sajnos nem volt időm rajta elgondolkodni, mert egy mentő villámsebességgel érkezett neg a kórház bejáratához. Mivel mi voltunk a legközelebb ezért rögtön kirohantunk. A mentősök azonnal felvázolták az estet. Két kocsi karambolozott. Az egyikben egy részeg sofőr ült benne a másikban pedig egy férfi és egy kislány. A lány teljesen éppen megúszta. A férfi súlyosabb sérült. Pár bordája eltört és belső vérzése volt. Amy vállalta, hogy ellátja a férfit én meg a kislány felé vettem az irányt. Amikor a kislányt megláttam majdnem szívrohamot kaptam. A kislány Hanna volt és a sírás szélén állt. Amint meglátott, rögtön felém szaladt. Kis fejét belefúrta a nyakamhoz és utat engedett könnyeinek. Mikor megnyugodott csak egy kérdést tett fel:

- Mi történt a nagypapival?