Egy lány vágya

Sziasztok!

Meghoztam a 2. fejezet 1. részét :)

Sajnos most csak ennyit tudtam hozni, mert nem igazán gyógyulok a betegségemből, de igyekszem még a hétvégén ( legkésőbb hétfőn) hozni a 2. részét. :)

Köszönöm szépen az előző fejezethez írt kommenteket : Reni-nek, Beky-nek, Nóci-nak és Dorothy-nak!

Köszönöm szépen a tanácsokat! ( reméelm be tudtam tartani :))

És remélem kapok azért egy két komit ehhez is ! :)

Jó olvasást hozzá:)

Pepe

2. fejezet/1:

-         ­Apa! Kik ezek a nénik? – szólalt meg a rég nem látott Pattinson karjában egy édes kislány.

-         Ők …- Rob azt hiszem nem találta ránk a szavakat.

-         Nagyon régi ismerősei vagyunk! – válaszoltam mosolyogva a kislányra. – Én Kristen vagyok! És neked mi a neved prücsök?  – kérdeztem tőle kedvesen.

Robert zavarában meg mindig nem tudott megszólalni, de amilyen cserfesnek bizonyult a kislány, nem volt gond.

-         Hannah Pattinson vagyok! És 5 éves!

-          Ő itt a barátnőm Ashley. – mutattam rá a mellettem lévő szinte szoborként kinéző barátnőmre.

-         Kicsim! – fordult a lányához Robert, aki végre megtalálta a hangját.– Miért nem esztek meg egy sütit Ash-el? Addig mi beszélgetnénk Kristen-el, persze ha nektek is megfelel.

A barátnőm még mindig megkövülve állt mellettem. Könyökömmel oldalba löktem és rögtön kapcsolt.

- Mi? Ja igen! Gyere Kincsem eszünk egy finom palacsintát!

- Jujj, de jó! Imádom a palacsintát! – lelkesült be Hannah.

- Ki nem szereti a palacsintát? Én nem ismerek olyan embert! – és ezzel eltűntek a láthatárról.

Magamra maradtam. Teljesen. Nem tudtam sehová sem menekülni. Sem erőm, sem pedig kedvem nem volt e férfival beszélgetni.

-         Szóval Krissy meghívhatlak egy kávéra? – kérdezte azzal az ellenállhatatlan mosolyával.

Nem Stewart nem gyengülhetsz el! – figyelmeztettem magam.

-         Kristen! – javítottam ki. Legbelül már ordítottam volna vele és fejére olvastam volna mind azt, ami már 10 éve érlelődik bennem. De nem tehettem. Nem rendezhetek jelenetet egy kávézó közepén, az nem lenne rám jellemző. – Köszönöm! Azt hiszem, jól esne egy!

Előre engedett és leültünk ahhoz az asztalhoz, amelynél Ash-el ültünk. Kínos csend telepedett ránk, csak a pincér zavarta meg.

-         Sikerült választani? – érdeklődőt.

-         Én egy cafe latte-t kérek! – választottam.

-         Én pedig egy Dopio-t kérek! – döntött Robert.

És ezzel eltűnt a pincér.

-         És mivel foglalkozol Kristen? – törte meg a kínos csendet.

-         Orvos lettem. - feleltem passzívan.

-         Akkor teljesültek az álmaid?!- ezt inkább kijelentésnek szánhatta, mint kérdésnek.

-         Azt hiszem igen! És te?

-         Egy multi cégnél vagyok vezető beosztásban. Nem az, amire vágytam gyerekként, de azt hiszem jó döntést hoztam.

-         Az a lényeg. – tényleg passzív vagyok vele szemben, de nem fogom körbeugrálni, csak mert ő volt az első szerelmem. – És a lányod?

-         Ő a szemem fénye. Ő az egyik legjobb dolog az életemben, ami történt velem. – a szeme furcsán csillogott és pillantását az enyémbe fúrta.

-         És ki a szerencsés édesanya? – érdeklődtem.

-         Ő sajnos nem tartja magát szerencsésnek. – komorodott el. – Valahol Franciaországban modellkedik, legalább is 2 hete még ott volt. – hitetlenkedve bámultam rá, arcom láttán azonnal kapcsolt. – Nem igazán volt az az anya típus. Úgy gondolta elrontottam az életét és elköltözött.

-         Ne haragudj, nem tudtam! – szabadkoztam.

-         Ugyan! – legyintett. – Nem illetünk össze, de annak ellenére még is egy gyönyörű tündért hoztunk össze.

Kávénk közben elfogyott és megjelent Robert lánya.

-         Apuci! Képzeld Ashley néni vett nekem nutellás palacsintát. Nagyon finom volt, ugye eljövünk még máskor is! – nézett az apjára boci szemekkel. Anyám meg kell zabálni.

-         Persze! De most menjünk a nagyi már vár minket. Örültem a találkozásnak! Remélem lesz még időnk összefutni. Hölgyeim! – majd elindult a kassza felé és visszafele jövet megölelt mindkettőnket és elmentek Hannah-val együtt.

A mini tündér még visszaintegetett az ajtóból és egy meleg mosollyal mi is intettünk neki. A drága barátom megvárta, amíg kiléptek az ajtón és rögtön megszólalt.

- Ez érdekes volt! Nem gondoltam volna, hogy pont vele fogunk találkozni. És hogy van egy lánya. Erre tényleg nem számítottam.

- Nekem mondom. Erre este iszunk! – jelentettem ki.

- Ez a beszéd, édesem! – kiléptünk a kávézó ajtaján és külön váltunk, de nem sokáig.

A napom gyorsan elment. A délelőttömből szinte semmi nem maradt mire hazaértem. Ebédre készítettem magamnak egy könnyű csirkemell salátát. Délután javarészt a kórházi papírmunkát igyekeztem elkészíteni. Este 6 óra után csörgött a kapu telefon. Automatikusan megnyomtam, mert tudtam, hogy csak az a kivégzőtiszt lehet, aki a mai este folyamán olyan ruhát fog rám adni, amiben akár kiállhatnék az utcasarokra is. Nem csalódtam. Az én barátnőm ott állt a lakásom ajtaja előtt egy hatalmas sminkbőrönddel. 

- Jajj ne! – nyögtem fel kétségbe esetten.

- Na ne! Nem tudnál csak picit örülni nekem?

-  Örülök neked, de csak akkor, ha ez az izé nincs nálad!

- De e nélkül, nem fogsz ma aratni anyukám!

- Nah álljunk neki!

- Irány a fürdő és moss hajat is! Én addig előkészítem a ruhádat! – mosolygott rám angyalian. Ajjaj, ez rosszat sejtet.

Gyorsan végeztem a fürdőben, de inkább maradtam volna bent.

-         Felejtsd el, én ezt nem veszem fel!- rivalltam rá.

-         Ó, dehogynem szívem! Tudod jól, hogy velem felesleges velem vitáznod!

-         Tudom. – pufogtam és nem akarom elhinni, hogy megint ilyen ruha lesz rajtam.

Annak ellenére, hogy nem akartam felvenni a kiválasztott ruhát, dögösen mutattam benne, Főleg úgy hogy Ashley a hajamat lágyan hullámosra alkotta, és a sminket vmi vadítóan sikerült.

-         Nem meg mondtam?

-         De igen most örülsz? – néztem rá szúrósan.

-         Nem is tudod mennyire! – hogy nem reped szét az arca ekkora mosolytól.

-         Köszönöm! – öleltem át.

-         Ugyan már ez természetes!

A taxink megérkezett a ház elé és boldogan pattantunk be. A bár felé az út egész jó hangulatban telt. A sofőr eléggé megnézett minket, nem csoda elég feltűnően viselkedtünk. Kifizettük az autót és a bejárat felé vettük az irányt. Az ajtó előtt hatalmas sor állt, de törzsvendégek révén, csak odamentünk Taylorhoz – az egyik ajtónállóhoz – és máris nyitotta nekünk az ajtót.

- Miss Stewart, Miss Green csodásan néznek ki ma! – bókolt nekünk.

- Ó Taylor, köszönjük! – válaszolt Ash.

Bent a bárban már javában folyt az élet. Nikki már messziről kiszúrt minket és kapálózva integetni kezdett.

-         Csajok! – esett le Nik álla. – Ma tuti bepasiztok a nyakamat rá!

-         Reményeink szerint nem egyedül megyünk haza! – mosolyodott el Ashley.

Gyors ölelés után a pulthoz indultunk az első körért. Az első körből lett még 2 és a 3. tequila után már feloldódtam.   Az asztalunkhoz visszatérve 3 ismeretlen férfi ült ott. Vagyis az egyik férfi nem is igazán volt ismeretlen.

-         Ash! Te is látod, amit én látok? – kérdeztem tőle.

-         Nem, mit kéne látnom? – majd rámutattam a férfira. – Jah igen! Ó basszus.

Az asztalhoz, ahogy ketten közeledtünk, megláttuk Nikkit ahogyan egy srác torkán dugja le a nyelvét – nem volt szívmelengető látvány – gondolom, ő lehet Kellan, és ott volt még egy ismeretlen srác is. A harmadik meg nem volt más, mint Robert, akivel ma reggel összefutottunk a kávézóban.

Cafe Latte - 1/3 eszpresszó, 2/3 gőzölt tej, kb. 1 cm vastag tejhabbal a tetején 

Doppio - dupla eszpresszó egy csészében, akinek egy kevés hogy beinduljon a nap

Ash ruhája:


Kris ruhája: